Negyedik fejezet

Teltek múltak a hónapok. Az idő múlását tompán érzékeltem csak, a boldogság felhőjén keresztül.  Minden a helyére került az életünkben. Espoo-ból totyogós kislány lett, aki kétségkívül, minél jobban nőtt, ez annál jobban látszott rajta, a mi lányunk volt. Minden porcikájában Kimire és rám hasonlított. Furcsa érzés volt néha visszanézni a kisbabakori képeit, visszagondolni mit éreztem, gondoltam akkoriban. Kimi továbbra is versenyzett, stabil, és nyugodt volt a háttere a csapatnál, amit maximálisan meg is érdemelt, azok után, amiken keresztülment. El sem tudtam képzelni, mi lehet még tökéletesebb az életünkben.

***

3 évvel később

- Nem, nem, nem, ez nem lehet igaz – suttogtam magamnak. Másodpercekkel később, erőt vett rajtam a szokásos ( vagyis akarom mondani, újra szokásos) hangulatváltozás.

- Vajon miért nem vettem észre? – nevettem el magam – olyan egyértelmű…

- Lily? – jelent meg Rami az ajtóban – jól vagy? Kihez beszélsz?

- Jaj Rami – nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját – te sem vetted észre?

- Mit? – vonta fel a szemöldökét

- Mi történik? – jelent meg Kristi is az ajtóban.

- Az rendben, hogy én nem vettem észre, de hogy te sem Kristi – pislogtam

- Mit? – kérdezte ő is

- Hát…folyton aludnék, hangulatváltozásaim vannak, rengeteget eszem, és sírok…hányok…és most ez…- lóbáltam meg előtte a terhességi tesztet.

- Ez most komoly? – mosolyodott el szélesen, és átölelt.

- Kimi ki fog ugrani a bőréből – ölelt át Rami is- na nem mintha nem imádná Espoo-t is.

- Mi történt anyuci? – érkezett meg kislányunk is, és megállt mellettem.

- Semmi kincsem, csak anyunak holnap meg kell látogatnia a doktor nénit. De apunak egy szót se, rendben? – magyaráztam neki

- Miért kell a doktor nénihez menned? – kérdezte

- Nagyon úgy néz ki, hogy kistestvéred lesz kicsim – mosolyogtam rá

- De ugye kisöcsém lesz? – kérdezte

- Nem tudom – mosolyogtam – szeretnéd, hogy kisöcséd legyen?

- Igeen – felelte, és már el is szaladt, vissza a fiúkhoz játszani a nappaliba.

- Egy kisfiú tényleg jó lenne – tettem hozzá nevetve. Ramira néztem, de ő olyan volt, mintha nem is ezen a világon lenne. Tudtam mire gondol, és nem lehet, hogy Kristi ezt nem vette még észre rajta. Rami is szeretett volna egy kisbabát, ezúttal egy kislányt a két kis rosszcsont mellé. De persze én nem akartam beleavatkozni a dolgaikba, majd ők elintézik egymás között.

- Kristi, elkísérnél holnap az orvoshoz? – kérdeztem a másik Ms. Raikkönentől

- Hát persze – bólogatott mosolyogva

Mikor Ramiék estefelé hazamentek, és Espoo is aludt már, borzasztó nosztalgikus hangulatba kerültem. Megnézegettem Kimi összes kicsi kori képét. vajon ha születne egy fiunk rá hasonlítana? Biztosan. Szőke lesz és kék szemű, mint amilyen Espoo is, és gyönyörű. Természetesen. Ugyan olyan csodálatos gyerek lesz mint a lányunk. Minden tekintetben a legszerencsésebbek vagyunk Espoo-val. Mindig is remek gyerek volt, és most, hogy oviba jár, sincs vele a legkisebb probléma sem. Így elmélkedtem, amíg végül elaludtam a kanapén. Az éjszaka közepén arra keltem, hogy úszom a hideg verítékben. El is felejtettem, hogy a hormonok az álmaimra is kihatnak. Megráztam a fejem, hogy megnyugodjak kicsit. Mindig nyugtalan voltam, ha Kimi nem volt otthon, és ez az érzés most csak erősödött. Kimi biztonságot jelentett, már a puszta jelenlétével is megnyugtatott. Úgy döntöttem felmegyek a hálószobánkba. Felbotorkáltam a lépcsőn, és amint beléptem az ajtón megcsapott Kimi illata. Ha nem tudtam volna, hogy egészen biztosan nincs itthon, még keresni is kezdtem volna. De tudtam, hogy nem lehet ott, úgyhogy gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával tapogatóztam el az ágyig. Amint a fejem a párnához ért, már aludtam is újra.