Írói közlemény

Sziasztook!
Iiigen tudom, hogy nagyon nayon régen írtam ide. Eltelt egy kis idő, sok minden történt. Azóta a másik blogon a Dreams are possible sem frissült, viszont a Facebook csoportunkban aki tudta figyelemmel lehetett követni a történetek folytatását. Létrehoztam egy új blogot, oda kerülnek fel majd a friss részek, hogy mindegyik blog történetei egy helyen legyenek. De a jó hír, hogy a Winter wonderland-et is szeretném folytatni :)

www.arianawritingstories.blogspot.hu

Új néven egy új blog, jó olvasgatast mindenkinek!

Negyedik fejezet

Teltek múltak a hónapok. Az idő múlását tompán érzékeltem csak, a boldogság felhőjén keresztül.  Minden a helyére került az életünkben. Espoo-ból totyogós kislány lett, aki kétségkívül, minél jobban nőtt, ez annál jobban látszott rajta, a mi lányunk volt. Minden porcikájában Kimire és rám hasonlított. Furcsa érzés volt néha visszanézni a kisbabakori képeit, visszagondolni mit éreztem, gondoltam akkoriban. Kimi továbbra is versenyzett, stabil, és nyugodt volt a háttere a csapatnál, amit maximálisan meg is érdemelt, azok után, amiken keresztülment. El sem tudtam képzelni, mi lehet még tökéletesebb az életünkben.

***

3 évvel később

- Nem, nem, nem, ez nem lehet igaz – suttogtam magamnak. Másodpercekkel később, erőt vett rajtam a szokásos ( vagyis akarom mondani, újra szokásos) hangulatváltozás.

- Vajon miért nem vettem észre? – nevettem el magam – olyan egyértelmű…

- Lily? – jelent meg Rami az ajtóban – jól vagy? Kihez beszélsz?

- Jaj Rami – nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját – te sem vetted észre?

- Mit? – vonta fel a szemöldökét

- Mi történik? – jelent meg Kristi is az ajtóban.

- Az rendben, hogy én nem vettem észre, de hogy te sem Kristi – pislogtam

- Mit? – kérdezte ő is

- Hát…folyton aludnék, hangulatváltozásaim vannak, rengeteget eszem, és sírok…hányok…és most ez…- lóbáltam meg előtte a terhességi tesztet.

- Ez most komoly? – mosolyodott el szélesen, és átölelt.

- Kimi ki fog ugrani a bőréből – ölelt át Rami is- na nem mintha nem imádná Espoo-t is.

- Mi történt anyuci? – érkezett meg kislányunk is, és megállt mellettem.

- Semmi kincsem, csak anyunak holnap meg kell látogatnia a doktor nénit. De apunak egy szót se, rendben? – magyaráztam neki

- Miért kell a doktor nénihez menned? – kérdezte

- Nagyon úgy néz ki, hogy kistestvéred lesz kicsim – mosolyogtam rá

- De ugye kisöcsém lesz? – kérdezte

- Nem tudom – mosolyogtam – szeretnéd, hogy kisöcséd legyen?

- Igeen – felelte, és már el is szaladt, vissza a fiúkhoz játszani a nappaliba.

- Egy kisfiú tényleg jó lenne – tettem hozzá nevetve. Ramira néztem, de ő olyan volt, mintha nem is ezen a világon lenne. Tudtam mire gondol, és nem lehet, hogy Kristi ezt nem vette még észre rajta. Rami is szeretett volna egy kisbabát, ezúttal egy kislányt a két kis rosszcsont mellé. De persze én nem akartam beleavatkozni a dolgaikba, majd ők elintézik egymás között.

- Kristi, elkísérnél holnap az orvoshoz? – kérdeztem a másik Ms. Raikkönentől

- Hát persze – bólogatott mosolyogva

Mikor Ramiék estefelé hazamentek, és Espoo is aludt már, borzasztó nosztalgikus hangulatba kerültem. Megnézegettem Kimi összes kicsi kori képét. vajon ha születne egy fiunk rá hasonlítana? Biztosan. Szőke lesz és kék szemű, mint amilyen Espoo is, és gyönyörű. Természetesen. Ugyan olyan csodálatos gyerek lesz mint a lányunk. Minden tekintetben a legszerencsésebbek vagyunk Espoo-val. Mindig is remek gyerek volt, és most, hogy oviba jár, sincs vele a legkisebb probléma sem. Így elmélkedtem, amíg végül elaludtam a kanapén. Az éjszaka közepén arra keltem, hogy úszom a hideg verítékben. El is felejtettem, hogy a hormonok az álmaimra is kihatnak. Megráztam a fejem, hogy megnyugodjak kicsit. Mindig nyugtalan voltam, ha Kimi nem volt otthon, és ez az érzés most csak erősödött. Kimi biztonságot jelentett, már a puszta jelenlétével is megnyugtatott. Úgy döntöttem felmegyek a hálószobánkba. Felbotorkáltam a lépcsőn, és amint beléptem az ajtón megcsapott Kimi illata. Ha nem tudtam volna, hogy egészen biztosan nincs itthon, még keresni is kezdtem volna. De tudtam, hogy nem lehet ott, úgyhogy gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával tapogatóztam el az ágyig. Amint a fejem a párnához ért, már aludtam is újra.

Harmadik fejezet

- Kimi, mondd nem tudod hol van Espoo cumija? - szóltam le az emeletről, karomban síró lányunkkal.
- Nem tudom kicsim, én mintha a kiságyában láttam volna hajnalban - felelte Kims, ásítással megtoldva szavait, aztán elmosolyodott mikor megjelentünk a lépcső alján.
- Jaj kincsem, hová tettük a cumidat? - mosolyogtam halkan sírdogáló kislányunkra. Álmos volt, és nyűgös, de sosem üvöltött, mindig csak pityergett. Hála az égnek az apukája természetét örökölte.
- Nézd csak mit találtam - lóbálta meg a hőn áhított cumit a szemem előtt Kimi.
- Nézd Espoo, apu megtalálta neked - dugtam a szájába, és a halk pityergés abbamaradt. Kis hercegnőnk lassan elszenderedett.
- Rendben lesztek? - kérdezte Kimi, ahogy elindultunk fölfelé Espoo-val a lépcsőn.
- Hát persze bajnok, ne aggódj - mosolyogtam rá. Közben beértünk a baba szobájába, és leraktam Espoo-t a kiságyba. Kimi kézen fogott, és kisétáltunk a fenti kanapéhoz. Leült, én meg letelepedtem mellé, és hozzá bújtam. Készült elutazni a szezon első futamára, ezek voltak az utolsó, nyugodt, csendes pillanataink együtt.
- Amint tudlak hívlak, ha leszálltam - biztosított Kims.
- Jól van - simogattam meg az arcát - várjuk, hogy hívj, apuci...
- Imádom ezt hallani - mosolygott, és előrehajolt, hogy belásson a szobába.
- Rendben leszünk, ne aggódj. És amíg nem leszel itt, minden egyes mozdulatáról tájékoztatlak majd. Nem fogsz lemaradni semmiről sem - pusziltam meg. Tudtam, hogy úgy is aggódni fog, de hát ez normális, ha az ember szülő lesz. 3 hónapja született meg Espoo, de ez volt az első alkalom, hogy Kimi néhány óránál tovább lesz távol tőle, tőlünk. Most viszont kezdődött a szezon, az utazgatás. Kimit meg persze nyomasztotta, hogy itt kellett hagynia minket. Amikor megtudta, hogy babát várok, persze azt mondta, hogy abbahagyja a versenyzést, de én nem akartam, hogy megtegye. Ez az élete része, a munkája, a hobbija, a szenvedélye. Gyermekkora óta versenyzik. Hadd lássa majd a lányunk is, ha megnő egy picit, hadd legyen majd ő is büszke rá. végül úgy döntött, marad, aláírt a jövő évre is a Lotus-hoz. Bevallom megnyugodtam. A rally nem igazán tett jót neki. Szüksége volt rá, hogy autó-autó elleni versenyben vegyen részt. Azt pedig ki nem állhatta, ha tapasztalatlan kezdőként tekintenek rá, és a WRC-ben ezt érezte. Most, hogy újra a Forma 1-ben volt, láttam, hogy tényleg örül annak, hogy ott lehet, és nagyon élvezte.
- Kicsim - Kimi hangja rángatott vissza a valóságba.
- Igen? - pillantottam rá
- Mennem kell - sóhajtott - kísérj le kérlek.
- Rendben van - mosolyogtam, és lesétáltam vele a lépcsőn. Közben próbáltam kipislogni a könnyeket a szememből.
- Minden rendben lesz - ölelt át.
- Csak vigyázz magadra - bújtam hozzá - és hívj.
- Egész biztosan hívlak - mosolygott - elraktam egy képet Espoo-ról. Alig várom, hogy mutogathassam.
- Büszke apuci - pusziltam meg, aztán hagytam kisétálni az ajtón.
- Szeretlek - fordult vissza még egy pillanatra.
- Én is szeretlek Kimi - mosolyogtam. Aztán néztem, ahogy elsétál az autóig, és elhajt.

Második fejezet - Váratlan

Miután Rami ès Justuu hazamentek, én egy újabb bögre forró teával áttelepedtem a nappaliba. És mikor elindultam a hálószobába fel a lépcsőn, még fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni velem. Megbotlottam. A félelem villámként hasított belém abban a rövidke másodpercben amíg a levegőben voltam. Mint valami rongybaba, zuhantam a föld felé és közben másra sem tudtam gondolni csak Espoo-ra. Mi lesz majd vele? Ugye nem esik semmi baja? Aztán hatalmas ütés az oldalamon és a fejemen, végül csönd. Mélységes, mindent átható, iszonyatos csönd. Kétségbeesetten küzdöttem ellene, de mintha a testem másképp akarta volna. Mindemellett hatalmába kerített a legrémisztőbb érzés amit valaha éreztem. Mintha valami hiányzott volna. Valami, vagy valaki. Ide bentről.  
                                                                      *  *  *

A fényes, szemkápráztató fehérség még a szemhéjamon is átragyogott, elemi erővel kényszerített arra, hogy kinyissam a szemeimet. Világos, tágas, ízlésesen berendezett kórházi szobában találtam magam. Megnyugodtam, mert láttam, hogy Kimi az ágyam mellet egy fotelban szunyókálni. Kezeimet automatikusan pocakomra csúsztattam. És felsikoltottam ijedtemben. Kimi erre persze fel is riadt, és gyorsan ott termett mellettem.
- Mi a baj kicsim, mi történt, rosszul vagy? - kérdezgetett. Szegénykémet nagyon megijesztettem.
- Kimi...- zokogtam - hol...hol van a lányunk? Kimi hol van Espoo?
- Jaj életem - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Azt hittem valami bajod esett. Espoo-val pedig minden rendben van, csak még megfigyelés alatt tartják, mert hát ugye picit korábban született.
-Minden az én hibám - sírtam el magam megint, mire Kimi letelepedett mellém az ágyra és magához ölelt - ha valami baja esik...
- Ne butáskodj Lily, nem lesz semmi baj - nyugtatott és előkapta a telefonját - nézd meg, nézd milyen gyönyörű!
És megmutatta nekem a leggyönyörűbb, legtökéletesebb kisbabát akit valaha láttam. Apukája ujját markolta aprócska ujjaival. A mi édes pici lányunk.
- Istenem Kimi... - kövér könnycseppek folytak le az arcomon a büszkeségtől - annyira gyönyörű!
- Édesanyád szerint éppen olyan mint amilyen te voltál - mosolygott csillogó szemekkel.
- Mikor láthatom? - kérdeztem
- Nemsokára. Talán már ma áthozzák legalább egy időre, most, hogy végre felébredtél - magyarázta 
- Mióta voltam eszméletlen? - kérdeztem  - Pénteken délután estél le a lépcsőről. Nem sokkal utána Rami visszament, mert otthagyta nálunk a mobilját. Akkor talált meg, és hívta a mentőket. Aztán engem, és én ideértem szombat reggelre. Ma pedig szerda van - sorolta az eseményeket a finnem
- Ne haragudj - mondtam neki halkan és megfogtam a kezét - nem vettél részt a futamon?
- Nem hát - nevetett fel - csak nem képzeled, hogy a verseny fontosabb lenne mint te és Espoo.
- Jaj Kimi - nevettem föl ébredésem után először.
- Megyek és idehívom az orvost - mosolygott és felegyenesedett - ő majd megvizsgál és meg tudja válaszolni az összes kis apró kérdésedet. Mert úgy is tudom, hogy vannak.
És azzal kiment az ajtón. Nem sok időbe telt amíg visszajött, de nem csak az orvos volt vele. A karjában egy rózsaszín takarókupacot tartott. A szemem megtelt könnyel ahogy átadta nekem a kislányomat. Annyira hihetetlenül aprócska volt, el sem hittem, hogy a karomban tarthatom.
- Jaj kicsim, hát te voltál az aki idebent volt - simogattam meg a kezecskéjét.
- Most már minden rendben lesz - nyugtatott meg az orvos is - próbált már lábra állni?
- Eddig még nem - válaszoltam, de a szemeimet még mindig nem tudtam levenni Espoo-ról.
- Hát akkor ideje megpróbálnia - mosolyodott el az orvos - ha mozog egy kicsit meglátjuk van e valami probléma esetleg még, és amennyiben úgy gondolja, hogy jól érzi magát akár haza is mehet.
- És Espoo? - kérdeztem, miközben átadtam a kicsit Kiminek.
- Neki még néhány napot itt kell töltenie, de ne aggódjon, minden rendben lesz vele. Csak még egy icipicit nőnie kell - magyarázta kedvesen. 

- Rendben van - álltam lábra bizonytalanul, és tettem néhány lépést az ajtó felé. Ekkor az előbb említett nyílászáró kivágódott és berobban rajta Rami.

- Lily! - ölelt meg hirtelen, és én majdnem elvesztettem az egyensúlyomat. Espoo felébredt Kimi karjában és halkan sírdogálni kezdett. Kimi csúnyán nézett bátyjára.

- Hoppá - Rami becsukta az ajtót maga mögött, és lehalkította a hangját - ne haragudjatok, nem tudtam, hogy Espoo is itt van. Csak tudod Lily, annyira aggódtam. Ha ott maradtam volna még egy kicsit...

- Ugyan Rami - mosolyodtam el és leültem az ágyam mellett álló fotelba - a kisasszony meg akart születni. Így vagy úgy. És fiúk, most már elmondhatom, hogy teljes az életem. 

Írói közlemény :)

Sziasztok! :)
Mindhárom blogomhoz közösen készítettem egy Facebook oldalt, így ott is követhetitek, mikor érkeznek a friss bejegyzések, s ha újra beindul a szezon (nem tudom, ti hogy vagytok vele de én már nem bírok magammal, alig várom Spa-t xD) hírek is kerülnek majd ki :)
Szóval lájkoljatok bátran :P
Köszönöm szépen mindenkinek, hogy olvastok! :)

Első fejezet

Gondolataimat a nappaliban megcsörrenő telefonom szakította meg. Lesétáltam a lépcsőn és keresni kezdtem a készüléket. Végül a konyhapulton találtam rá.
- Szia bajnok - vettem fel a telefont.
- Szia kincsem - köszönt mosolyogva. Kicsi lányunk mozgolódni kezdett apukája hangjára - Espoo is üdvözöl.
- Szia kicsim - köszönt neki is - minden rendben otthon?
- Igen - feleltem mosolyogva - Rami azt mondta tegnap, hogy áthozná Justuut néhány órára, mert Titus beteg, és orvoshoz kell vinni.
- Jaj szegény kis srác - sóhajtott - de azért vigyázz a kis rosszcsonttal.
- Nyugi, minden rendben lesz - nyugtattam meg - ott minden rendben van?
- Igen, bár elég esős az idő - válaszolta, és hallottam, hogy az ablakhoz sétál - most is esik.
- Remélem a versenyen nem fog esni - húztam el a szám. Nem szerettem, ha esős volt a verseny, az még veszélyesebb volt, mint egyébként.
- Hát én is kicsim - sóhajtott - most mennem kell, de az edzés után hívlak.
- Rendben - feleltem - vigyázz magadra rendben?
- Vigyázok ígérem - válaszolta, a hangján hallani lehetett, hogy mosolyog. Miután letettük a telefont, a bejárati ajtó melletti ablakhoz sétáltam. Figyeltem a hópelyhek záporát, és a hasamat simogattam. Espoo felébredt amíg beszéltünk, és nem mulasztotta el ezt tudtomra adni.
- Jól van kicsim, megyünk eszünk valamit - indultam a konyha irányába.
Reggeli készítés közben érkezett meg Rami Justuu-val.
- Jó reggelt - ölelt meg - hogy vagyunk?
- Éhesen - nevettem - gyertek be.
Betereltem őket a nappaliba.
- Hogy van Titus? - kérdeztem aggódva. Kimi keresztgyermekeire én is sajátomként tekintettem, így persze én is aggódtam.
- Hát úgy néz ki torokgyulladása van. Nem túl komoly, de azért persze aggódunk - magyarázta.
- Érthető - bólintottam és figyeltem hogy játszik Justuu.
Nyugodtan autózott a szőnyegen. Rami mindkét fiának hamisítatlanul finn természete volt. Akár csak a keresztapjuknak. Mondtam is már Kiminek, hogy remélem Espoo is csendes és nyugodt baba lesz.

- De én megyek is - állt föl Rami, és nyomott egy puszit kisfia fejére - jó legyél, te kis rosszcsont.
- Szia Rami - adtam neki két puszit - jobbulást Titusnak.
- Hamar rendben lesz - mosolygott a férfi - ne aggódj, mert árt az unoka húgomnak,és mondd meg Kiminek, hogy ő se aggódjon. Ha jól lesz akkor jövő héten meglátogatunk rendben?
- Persze - bólintottam mosolyogva - gyertek át ebédre hétfőn vagy kedden.
- Majd még megbeszéljük - nyitotta ki a bejárati ajtót - sziasztok.
- Szia - búcsúztam, és visszamentem a kis sráchoz aki ezúttal a kanapén tologatta az autóit. Hiába, a versenyzői vér...
- Just nem vagy éhes, reggeliztél már? - kérdeztem, és leültem a kanapéra.
- Van gabonapelyhed? - kérdezte ugyanolyan pajkos fénnyel a szemében, mint amit Kimiéből már olyan jól ismertem.
- Hát persze - nevettem, felemelkedtem a kanapéról és felé nyújtottam a kezem. Ő meg boldogan megfogta, és velem tartott a konyhába.

- Na és mesélj Just, hogy megy a suli? - kérdeztem miközben kivettem két tányérkát, és megtöltöttem gabonapehellyel.
- Jól megy - vont vállat a kis srác - tegnap olvasnunk kellett, és én tök sokat elolvastam, szerintem a tanító néninek bejön ahogy olvasok.
- Az jó, az azt jelenti, hogy jól megy az olvasás - nevettem fel. Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet egy kisfiú ilyen nagyon imádni való.
- Apa is ezt mondta - helyeselt Justuu, és belekanalazott a reggelijébe.
- Van kedved reggeli után sétálni, vagy kimenni a parkba? - kérdeztem nevetve
- Anya azt mondta, hogy ne fárasszalak ki nagyon - vigyorgott rám és egyik kicsi tenyerét az asztal alatt a pocakomra helyezte.
- Ne izgulj, ez nem nagy fáradtság - nevettem.
- Hát akkor rendben van - vigyorgott a kis srác. Szóval reggeli után én és Justuu kisétáltunk a parkba. November lévén hó borított be mindent, így hóembert építettünk, hó angyalt csináltunk, és hógolyóztunk. Másfél óra futkosás után, a kipirult kisfiú kijelentette, hogy éhes, szóval hazamentünk. Ebéd után pedig, olyan csendben volt, mintha ott se lett volna. Komolyan, csodálkoztam, hogy lehet ennyire csendben. Lejött néha a konyhába, ha szomjas volt, de egyébként végig a szobájában volt.
- Szia - jelent meg Rami a konyhában 2 körül - Justuu?
- Fent van - válaszoltam - délelőtt kint voltunk, és szerintem, elfáradhatott, mert azóta csak akkor jött le ha szüksége volt valamire.
- Igen, mostanában abban a korszakban van, hogy mindent önállóan akar csinálni - magyarázta Rami.
- Érthető - bólogattam - menj és nézd meg.
Rami el is tűnt, és nemsokára az ölében hozta le a kisfiút, aki édesen aludt.
- Tényleg elfáradt - nevetett - köszi hogy vigyáztál rá Lily.
- Nincs mit - öleltem meg - hogy van Titus?
- Hétvégére a régi lesz - mosolygott
- Remek - bólogattam mosolyogva.
- És mi a helyzet a kisasszonnyal? - kérdezte.

- Remekül van – mosolyogtam – ma kicsit csendes, de estére biztosan meg jön majd a kedve egy kis mozgolódáshoz.

- Örülök, hogy minden rendben van – mosolygott – de mi megyünk is, hazaviszem ezt a kis álomszuszékot.

- Rendben van – bólogattam és az ajtóhoz kísértem őket – vigyázzatok magatokra! És hívj, ha tudjátok mikor jöttök!

- Hívlak, ígérem – bólogatott a finn miközben berakta kisfiát az autóba. Utána adott még két puszit, beszállt ő is, és elhajtott. Egy ideig még figyeltem a távolodó autót, majd lassan besétáltam a házba, és becsuktam magam mögött az ajtót. Espoo megmozdult, mosolyogva tettem a pocakomra a tenyerem.

- Hát felébredtél kincsem? 

 

Írói közlemény :)

Sziasztok! :)
A másik blogomon indított közvélemény kutatás alapján létrehoztam a blog Facebook oldalát :) :P Lájkoljátok bátran. oldalt megtalálható a link (http://www.facebook.com/SophieTortenetei)
Jó szórakozást, mindenkinek! :)

U.I. Bármilyen ötletet elfogadok, hogy hogyan lehetne az oldalt színesebbé tenni, csak írjatok üzenetet :)